Elkészítése
Hús:
A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés pirospaprikával és hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
Egy serpenyőben hevítsük fel a zsírt, majd óvatosan helyezzük bele a hússzeleteket és pár perc alatt süssük pirosra mindkét oldalát.
Ezután szórjuk meg a vékonyra felszeletelt fokhagymával, majd öntsük fel a borral és résnyire lefedve pároljuk puhára (közben ha szükséges, pótoljuk a folyadékot egy kevés vízzel).
Amikor a hús már kellően megpuhult, vegyük le a fedőt, majd süssük zsírjára.
Köret:
A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A zsírt hevítsük fel egy serpenyőben, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pirítsuk világos zsemleszínűre.
Ezután vegyük le a tűzről, szórjuk meg a pirospaprikával és keverjük alaposan össze.
Ezután adjuk hozzá a leszűrt, forró krumplit, ízlés szerint szórjuk meg sóval, majd keverjük össze úgy, hogy közben a krumpli kissé összetörjön.
Tálalás:
Helyezzük tányérra a hússzeletet, majd kanalazzuk mellé a hagymás tört krumplit és ízlés szerint csemege uborkával, savanyúsággal vagy salátával kínáljuk.
Tipp:
A bort mindig forrald fel a serpenyőben, mielőtt lefeded a húst. A fokhagymát ne pirítsd külön, csak a párolásnál add hozzá. A tört krumplit forrón keverd össze, így nem válik ragacsossá.

