Receptneked.hu

www.receptneked.hu

facebook.com/receptneked

Kolozsvári töltött káposzta recept

QR kód - Nézd meg mobilon Nézd meg mobilon

Hozzávalók

  • 1 kg sertéscomb
  • 1,5 kg savanyú káposzta
  • savanyított káposztalevél
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg kolozsvári füstölt szalonna
  • 30 dkg füstölt kolbász
  • 10 dkg rizs
  • 3 teáskanál pirospaprika
  • só
  • bors ízlés szerint
  • majoránna
  • őrölt köménymag
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 3 evőkanál étolaj
  • tejföl a tálaláshoz

Elkészítése

A sertéscombot daráljuk le. A savanyú káposztának nyomkodjuk ki a nagyja levét, majd vágjuk kisesebbre, ha túl hosszúnak találjuk a káposztaszálakat (én mindig kisebbre vágom, úgy könnyebb enni). A savanyított káposztalevelekből vágjuk ki a vastagabb, eres részt. A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a szalonnát vékonyan csíkozzuk fel, a kolbászt karikázzuk fel. A rizst pedig enyhén sós vízbe főzzük félpuhára.

Egy evőkanál olajat és a felcsíkozott szalonna felét tegyük egy edénybe, süssük szép pirosra, majd szedjük ki és hagyjuk hűlni.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre. Ezután vegyük ki a megpárolt hagyma felét és tegyük félre.

A maradék hagymát szórjuk meg egy teáskanál pirospaprikával, keverjük össze, öntsük fel egy kevés vízzel, nehogy a hagyma megégjen, majd adjuk hozzá a savanyú káposzta felét, keverjük alaposan össze, és szintén tegyük félre.

A darált húshoz adjuk hozzá a pirosra sütött szalonnacsíkokat és a párolt vöröshagymát, az előfőzött rizst, a préselt fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg őrölt köménnyel és majoránnával, majd alaposan keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze a húsmasszát. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Egyesével töltsük meg a savanyított káposztaleveleket a húsmasszával (én a levél közepére teszem a húsgombócot, majd a két szélét ráhajtom és feltekerem. Így biztosan nem nyílik szét).

Ezután az edényben lévő káposztára szórjuk rá a megmaradt, felcsíkozott szalonnát és a felkarikázott kolbászt, majd helyezzük rá a becsomagolt húsgombócokat és fedjük be a maradék savanyú káposztával.

Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd főzzük kb 2 óra alatt készre. (Főzés közben többször rázogassuk meg, de ne keverjük.)

A maradék olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a lisztet és pirítsuk világos zsemleszínűre, majd vegyük le a tűzről, adjunk hozzá 2 tk pirospaprikát, majd hagyjuk hűlni.

Amikor a rántás langyosra hűlt, öntsünk hozzá egy kevés vizet, keverjük simára, majd csorgassuk a káposztára úgy, hogy szépen közé folyjon.

Ezután fakanállal óvatosan mozgassuk meg, majd rázogassuk meg és főzzük még kb 10 percig. (Közben többször rázogassuk meg.)

https://receptneked.wps.hu/sertes/kolozsvari-toltott-kaposzta-2/