A szalonnát vékonyabb darabokra szeleteljük, kiolvasztjuk, és a zsírján megfuttatjuk az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott húst és a darabolt gombát, majd kevergetve jól átsütjük, amíg a hús kissé kérget nem kap.
Ezután felöntjük vízzel, belekeverjük a szétnyomott fokhagymát, a piros aranyat, a marhahúsleves kockát, és ízlés szerint fűszerezzük, sózzuk. Hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot is. Fedő alatt főzzük, közben az elpárolgott vizet pótoljuk.
Közben a burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és nagyobb hasábokra vágjuk. Amikor a pörkölt majdnem megfőtt, hozzáadjuk a paradicsompürét, megszórjuk piros paprikával (csípős paprikát is tehetünk rá), ráöntjük a vörösbort, és felöntjük vízzel. Amikor felforrt, hozzáadjuk a burgonyát, és kis lángon, fedő alatt készre főzzük.
Jó étvágyat kívánok!