Elkészítése
Pörkölt
A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd azonnal beleforgatjuk a felkockázott sertéshúst. Sózzuk, borsozzuk, és kevés vizet öntünk alá. Fedő alatt lassan főzzük, közben időnként megkeverjük, és szükség szerint kevés vizet pótolunk, hogy ne égjen le. Amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, hozzáadjuk az üveges lecsót, és további 5-10 percig főzzük.
Nokedli
A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, kevés sót és egy evőkanál olajat. Fokozatosan vizet adagolunk hozzá, amíg közepesen lágy, jól keverhető tésztát kapunk. Forrásban lévő, sós vízbe nokedliszaggatóval beleszaggatjuk, és addig főzzük, amíg a galuskák feljönnek a víz tetejére. Közben egyszer-kétszer átkeverjük, hogy ne ragadjanak össze. Leszűrjük, majd lecsepegtetjük.
A sertéspörköltet a frissen főtt nokedlivel tálaljuk.
Tipp
A pörkölt ízét gazdagíthatjuk kevés csípős paprikával vagy egy gerezd fokhagymával is. A nokedlihez adhatunk apróra vágott petrezselymet, így színesebb és még finomabb lesz.

