Elkészítése
A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek átjárják, majd forgassuk meg a kukoricalisztben.
Ezután egy serpenyőben hevítsük fel a vajat 2 evőkanál olajjal, majd helyezzük bele a hússzeleteket és pár perc alatt süssük mindkét oldalát pirosra.
Ezután öntsük fel a borral, fedjük le a serpenyőt és alacsony hőfokon addig pároljuk, míg a hús megpuhul és zsírjára sül.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A gombát vékonyan szeleteljük fel.
Egy serpenyőben hevítsük fel a maradék olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, a pirospaprikával, és a fűszerekkel, majd lefedve pároljuk kb tíz percig (ha a gomba nem enged elegendő levet, akkor egy pici vizet öntsünk rá).
Amikor a gomba készre párolódott, öntsük hozzá a főzőtejszínt, keverjük alaposan össze, majd fedő nélkül főzzük pár percig.
Ezután öntsük a gombamártást a puhára párolódott húsra, óvatosan keverjük, rázogassuk össze és főzzük még pár percig, hogy a szaft kellően besűrűsödjön.








