Elkészítése
A szűzpecsenyét hosszában a közepén jól átfúrjuk egy késsel. Nekem van egy kis, gyerek nyújtófám, amit keresztül dugtam rajta, hogy jól kitáguljon a belseje és meg tudjam tölteni.
A tölteléket elkészítjük: a zsemléket tejbe áztatjuk, majd kicsavarjuk. Összekeverjük az aprított petrezselyemzölddel, sózzuk, borssal, hozzáadjuk a reszelt vörös hagymát, a paprikakrémet, a zúzott fokhagymát is. Beletesszük a tojásokat, a reszelt sajtot, a májat és mindezt jól összekeverjük.
A szűzpecsenyét kívül-belül enyhén sózzuk és borssal megszórjuk. Mindkét végéről a tölteléket beletöltjük.
Egy alufóliát étolajjal lekenünk. A sonka szeleteket ráhelyezzük úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást (kb fél centire), majd betekerjük a töltött pecsenyét és a fóliát ráhajtjuk.
Egy tepsit étolajjal kikenünk, kb 2 dl vizet öntünk bele és a fóliába csomagolt pecsenyét is beletesszük. Fóliával a tepsit letakarjuk és 200 fokon 1 órán át sütjük.
Sütés vége felé a fóliát a tepsiről és húsról is levesszük, majd a húst a pecsenyelével megöntözzük és készre sütjük.
Bármilyen körettel tálalhatjuk. Kihűlt állapotban ferdén szeleteljük.
Jó étvágyat hozzá!


