Hús:
A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd sóval, borssal, szerecsendióval, majoránnával és kakukkfűvel fűszerezzük mindkét oldalukat. Hagyjuk állni néhány órát, de legjobb, ha egy éjszakán át a hűtőben pihennek.
Forrósítsuk fel a zsírt és süssük a hússzeletek mindkét oldalát pirosra. Ezután hozzá a felszeletelt fokhagymát, öntsük fel a fehérborral, majd fedjük le és pároljuk puhára a húst. Ha szükséges, közben pótoljuk a folyadékot vízzel. Amikor megpuhult, vegyük le a fedőt és süssük zsírjára.
Narancsos tarhonya:
A tarhonyát enyhén sós vízben főzzük meg, majd szűrjük és csepegtessük le. Egy serpenyőben forrósítsuk fel a vajat és az olajat, majd forgassuk át benne a tarhonyát.
Reszeljük bele a narancs héját, öntsük hozzá a levét, majd adjuk hozzá a tejszínt és a mascarponét. Sózzuk, borsozzuk és kevergetve főzzük még pár percig. Ha krémesebb állagot szeretnénk, öntsünk hozzá még egy kevés tejszínt.
Tálalás:
A narancsos tarhonyát kanalazzuk a tányérra, tegyük mellé a hússzeleteket és locsoljuk meg egy kevés szafttal. Melegen tálaljuk.
Tipp:
A narancs helyett használhatunk citromot vagy lime-ot is, így frissebb, savanykásabb ízt kapunk. A hús fűszerezéséhez rozmaring is jól illik, ami különösen harmonizál a citrusos tarhonyával.