A paprikákat hosszában ketté vágjuk, kimagozzuk, megmossuk és apró kockákra vágjuk.
A fokhagymát meghámozzuk és zúzzuk, a vöröshagymát lereszeljük.
Vegyünk elő egy kisebb tálat, ebben vegyítsünk össze minden hozzávalót.
A húst mossuk meg, itassuk le a felesleges vizet és szeleteljük fel vékonyan. Sózzuk és szórjuk meg borssal, majd a hússzeletek mindkét oldalát kenjük be az elkészített szósszal és tegyük hűtőbe legalább egy órára.
Ezt követően fektessük a hússzeleteket tepsibe, szórjuk mellé a zsálya leveleket, öntsünk alá rosét vagy száraz fehérbort, fedjük be alufóliával és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe. Nagyjából 30 perc múlva vegyük le a fóliát és süssük pirosra.
Ízlés szerint tálalhatjuk salátával vagy steak/hasábburgonyával.