A bográcsban felolvasztjuk a zsírt.
Üvegesre dinszteljük rajta a felaprított hagymát. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, majd belekeverjük a vékony csíkokra vágott paprikát is és kissé megpuhítjuk.
Rádobjuk a hámozott paradicsomot, megszórjuk ízlés szerint pirospaprikával és alaposan átforgatjuk. Felöntjük vízzel, végül beleforgatjuk a megtisztított és kockákra vágott húst.
Lassú tűzön, néha megkeverve 3-4 óra alatt puhára főzzük a húst. Az sem baj, ha elkezd elfőni alóla a víz. Annál finomabb lesz, minél többször a zsírjára sül a hús. Ilyenkor mindig ráöntünk 1-2 dl vizet. A feltöltéskor néha vörösbort használunk. A lényeg, hogy ne égjen le, tudjon kis lében főni végig. Főzés közben folyamatosan kóstolgatjuk és fűszerezzük.
A főzés vége felé borókabogyóval ízesítjük. Ilyenkor már nagyon kell figyelni, le ne égjen a pörkölt.
Érdemes minél többször kevergetni.
Miután a hús megpuhult, belekeverjük az áfonyalekvárt és felöntjük a maradék borral, végül pár perc alatt összeforraljuk.
Főtt burgonyával vagy tarhonyával tálaljuk.