Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, hozzáöntjük az élesztős keveréket, majd beleütjük a tojást, hozzáadjuk a vajat és egy csipet sót. Könnyű tésztát gyúrunk belőle, amit kézzel is gyorsan össze lehet állítani.
A tésztát rövid ideig pihentetjük, majd kinyújtjuk, és egy közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük úgy, hogy peremet hagyunk neki.
A töltelékhez a túrót összekeverjük a cukorral, kevés sóval, a grízzel, a sütőporral, a felolvasztott, de nem forró vajjal, a tojások sárgájával és az apróra vágott kaporral. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a túrós keverékhez forgatjuk. Az elkészült tölteléket a tésztára simítjuk.
A tetejére foltokban tejfölt kanalazunk, amit előzőleg ízlés szerint kevés cukorral ízesítünk. Az előmelegített, 190 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a lepény teteje szép barnás foltokat kap.
Kihűtve szépen szeletelhető, porcukorral megszórva még ízletesebb, de önmagában is finom.