A lisztet egy tálba szitáljuk, majd hozzákeverjük a sót, a sütőport, a paprikát és egy kevés borsot. A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot és az élesztőt, majd 15 percig pihentetjük, amíg felfut.
Közben a lisztes keverékhez adjuk a darált tepertőt, 1 tojást, a tejfölt, a mangalica zsírt, valamint a villával összetört sült padlizsánt, amit előzőleg összekevertünk majonézzel, mustárral és az aprított újhagymával. Beleöntjük a felfuttatott élesztőt is. Az egészet alaposan összegyúrjuk, közben kóstoljuk, és ízlés szerint sóval, borssal állítjuk be az ízeket.
A kész tésztát kb. 3 mm vastagra nyújtjuk. Derelyevágóval 1 cm széles csíkokra vágjuk, a rudak hosszát tetszés szerint alakítjuk. A másik tojással lekenjük a tetejüket, majd megszórjuk lenmaggal, tökmaggal és napraforgómaggal.
Előmelegített sütőben, 170 fokon körülbelül 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Tipp
Ha szeretnénk, a padlizsános masszát fokhagymával vagy egy kevés csípős paprikával is ízesíthetjük. A rudakat frissen, még langyosan a legjobb fogyasztani, de másnap is finomak maradnak.