Elkészítése
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos-cukros tejben.
A lisztben elkeverjük a sót, beletesszük a többi hozzávalót és a felfutott élesztőt. Tésztát dagasztunk belőle, majd letakarva pihentetünk kb fél órán át.
Ha letelt az idő kinyújtjuk és megkenjük a puha vajjal. Feltekerjük, mint a bejglit, majd mindkét oldalról középre hajtjuk, a képen látható módon. Ismét letakarjuk és újabb pihenés következik, ami szintén fél óra.
Sütőpapírral bélelünk tepsiket, a sütőt előmelegítjük 200 fokra.
Az időközben megkelt tésztát kinyújtjuk, tetejét bevagdossuk és szaggatjuk.
Tepsire tesszük a pogácsákat és megkenjük tojássárgájával. Hagyhatjuk üresen is, sajtozhatjuk vagy megszórjuk ízlés szerint magokkal.
Pihentetjük amíg a következő tepsivel elkészítjük, majd az előmelegített sütőben megsütjük kb 20-25 perc alatt.
Tippek, tapasztalatok:
Nekem egy kicsit lágy volt a tészta, tettem hozzá lisztet. Nem sokat! Ne legyen kemény a tésztánk, csak jól formálható.
Nagyon szépek lettek, főleg amikor sültek. Sikerült azt a pillanatot is megörökítenem, amikor még a sütőben voltak. Az első adagot világosabbra sütöttem, azok egy picit összesetek miután kivettem őket. A második tepsinél már nem volt ilyen gondom, tovább hagytam a melegben 🙂
Lehet egész felvert tojással is kenni a pogácsákat, de ha csak sárgáját használunk akkor szebb színe lesz. Ha sajtozzuk jó az egész tojás, ha simán készítjük mutatósabbak lesznek, ha csak a tojások sárgáját használjuk.
Alkalmaztam a nagymamám módszerét, minden egyes pogácsát kicsit megsodortam a tenyereim között, így magasabbak lesznek.
Nyújtáskor a tészta vastagságát meghatározza a kiszúrónk átmérője.

