A kis pohár tejfölt kiöntöm egy fazékba, teszek hozzá két kávéskanál cukrot, összekeverem, majd meglangyosítom a gáztűzhelyen. Lustábbak mikróba is tehetik. Mikor meglangyosodott, hozzámorzsolok egy öt dekás élesztőt, elkavarom vele, majd futni hagyom. Míg fut, fél kiló liszthez hozzáteszek három kávéskanál sót, majd elkavarom vele. Ezután hozzáadom az apróra vágott medvehagymát (vagy petrezselymet, pirított hagymát, kockázott, pirított bacon szalonnát, bármit, amit kívánsz).
Ezt követően egy 250 grammos margarint teljesen felolvasztok a mikróban és hozzáöntöm a tésztához, majd összedolgozom vele. A következő lépés 20 dkg reszelt sajt hozzáadása a tésztához. Amikor ezzel megvagyok, a tál szélére húzom a tésztát, középre ütök egy tojást és összedolgozom vele a tésztát.
Ezután hozzáöntöm az addigra már felfutott élesztőt és alaposan összegyúrom a tésztát. Végül hozzáadom a túrót és összedolgozom a tésztával. Ha szükséges, hozzáadok még kb. 10 dkg lisztet, hogy a tészta lágy, könnyen kezelhető legyen, kicsit olyan pizzatésztás puhaságú.
A tésztából kis csipeteket szaggatok, kilisztezett tepsibe helyezem őket egymás mellé. A tetejüket megkenem tojással, és a maradék 10 deka sajtot rászórom. Ebből az adagból bő 50 darab pogácsa szokott megsülni. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt készre sütöm, az első 15 percben nem nyitom rá az ajtót. Amikor már szép barna a tészta, készen van.
Fogyasszátok egészséggel!