Ha natúr sűrített tejet használunk, először 2-2,5 óra alatt karamellizáljuk forró vízben főzve. Ha előre karamellizált sűrített tejet veszünk, ezt a lépést kihagyhatjuk.
A 10 dkg étcsokoládét gőz fölött felolvasztjuk a margarinnal, majd összegyúrjuk a darált keksszel. Egy kisebb tepsit vagy tortaformát sütőpapírral kibélelünk, és a masszát egyenletesen belenyomkodjuk, úgy, hogy pereme is legyen. Hűtőben pihentetjük kb. 30 percig.
A 20 dkg csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd összekeverjük a sűrített tejjel, amíg sima nem lesz. Az elkészült krémet a kekszes alapra kenjük, majd megszórjuk mandulapehellyel vagy durvára vágott dióval. Hűtőbe tesszük legalább 1 órára.
A banánokat felkarikázzuk, és citromlében megforgatjuk, hogy ne barnuljanak meg. A hideg habtejszínt a cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, majd a banánok háromnegyedét óvatosan beleforgatjuk. A habot a lehűlt alapra halmozzuk, és lazán elsimítjuk, hogy ne legyen teljesen egyenletes.
A tetejére rátesszük a maradék banánt, és megszórjuk kakaóporral.
Tálalásig hűtőben tartjuk.