Elkészítése
Kekszes alap:
A darált kekszet egy tálba tesszük, majd összekeverjük a vaníliás cukorral. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, majd annyi tejet öntünk hozzá, hogy kissé morzsalékos, de össztapadó masszát kapjunk.
Egy 26 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk, majd a kekszes masszát egyenletesen az aljába nyomkodjuk. A formát legalább fél órára hűtőbe tesszük, hogy az alap megszilárduljon.
Túrós krém:
Az őszibarackokat meghámozzuk. Egy részét kisebb darabokra vágjuk és botmixerrel pürésítjük, majd a zselatinnal együtt felmelegítjük. Ügyeljünk arra, hogy a keverék ne forrjon fel. Miután elkészült langyosra hűtjük.
A maradék barackot szintén pürésítjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a túrót. Botmixerrel simára dolgozzuk, hogy ne maradjanak benne nagyobb túródarabok. Ha szeretnénk, apró kockára vágott barackot is keverhetünk bele.
A túrós masszához hozzáadjuk a kihűlt, zselatinos barackpürét, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
Összeállítás:
A kész krémet a lehűtött kekszes alapra öntjük és egyenletesen elsimítjuk. A tortát legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen.
Tálalás:
Tálalás előtt éles késsel körbevágjuk a torta szélét, majd óvatosan levesszük a tortaforma karimáját. A tortát szeletekre vágjuk és ízlés szerint tejszínhabbal vagy friss gyümölccsel díszítve kínáljuk.
Tipp:
Ha a barackunk héja nem jön le könnyen, mártsuk egy pillanatra forró vízbe, aztán rögtön hidegbe, így szinte magától lejön a héja és nem kell farigcsálnunk a gyümölcs húsát. Tálalás előtt egy kevés baracklekvárt felmelegíthetünk és vékonyan megkenhetjük vele a torta tetején lévő barackokat. Ettől szép fényesek lesznek és nem barnulnak meg.

