Hozzávalók:
- 50 dkg darált háztartási keksz
- 5 evőkanál kakaópor
- 3 evőkanál baracklekvár
- 1 evőkanál rum
- 5 dkg vaj
- 5 evőkanál porcukor
- kb 3 dl tej
A krémhez:
- 3 dl tej
- 3 evőkanál liszt
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 5 evőkanál porcukor
- 5 dkg vaj
- 15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 kávéskanál olaj
Elkészítése:
Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell.
A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm.
Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán köröket nyújtok (3 db-ot)
Az első lapot a tortaformába( 24cm)helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd szeletelem.