A combokat sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint szórjuk meg ételízesítővel és a fokhagymaporral, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek átjárják.
Az olajat hevítsük fel, helyezzük bele az előzőleg befűszerezett combokat és pár perc alatt, közben többször átfordítva, pirítsuk körbe, majd szedjük ki a zsiradékból.
Ezután a langyosra hűlt combokat tekerjük körbe a baconnel (én mindegyiket két szelet baconbe csomagoltam be).
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a sütéshez használt olajat, majd helyezzük egymás mellé a becsomagolt combokat.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 45 perc alatt süssük szép pirosra.
Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.