Receptneked.hu

www.receptneked.hu

facebook.com/receptneked

Császárszalonnás-hagymás csirkemell recept

QR kód - Nézd meg mobilon Nézd meg mobilon

Hozzávalók

  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 30 dkg főtt császárszalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • só ízlés szerint (ízlés)
  • őrölt színes bors ízlés szerint
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 kávéskanál majoránna
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál étolaj

Elkészítése

A csirkemellet és a császárszalonnát ízlés szerint vágjuk fel (én vékonyabb csíkokra vágtam fel mindkettőt).

A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vágjuk fel vékony csíkokra. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőben az olajon kezdjük el sütni a felcsíkozott szalonnát, majd amikor már szép színt kapott, akkor adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk pár percig együtt.

Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott csirkemellet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az apróra vágott petrezselyemzölddel. Keverjük alaposan össze és a serpenyőt lefedve addig süssük, míg a hús kifehéredik.

Ezután öntsük fel a tejszínnel, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük kb 10 percig, hogy a hús és a szalonna készre főljön és a szaft kissé besűrűsödjön.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én bulgurt készítettem, de jól illik hozzá a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.

https://receptneked.wps.hu/szarnyas/csaszarszalonnas-hagymas-csirkemell/