Elkészítése
A csirkemelleket szeletekre vágjuk, majd sóval, borssal és ízlés szerint fokhagyma granulátummal fűszerezzük. A szeleteket lisztben megforgatjuk, és forró olajon mindkét oldalukat hirtelen átsütjük. Az elősütött hússzeleteket egy jénai tál aljára fektetjük.
A visszamaradt olajon a gombákat (2 darab kivételével) egészben megpirítjuk, majd a húsra rétegezzük.
A vöröshagymát félkarikákra vágjuk, és ugyanabban a serpenyőben lepirítjuk. Hozzáadjuk a maradék gombát apróra vágva, majd a vékonyra szeletelt sárgarépát. Az egészet jól összepirítjuk, ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük.
A hagymás-répás keveréket egyenletesen elosztjuk a hús tetején, és az egészet felöntjük a főzőtejszínnel. A tálat lefedjük, és 200 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
Ezután a tetejére helyezzük a felszeletelt mozzarella sajtot, és megszórjuk reszelt parmezánnal. A tálat visszatesszük a sütőbe, és addig sütjük, amíg a sajt aranybarnára pirul.
Vegyes zöldsalátával és joghurtos öntettel tálaljuk.

