A csirkemellet tetszés szerinti szeletekre vagy csíkokra vágjuk. Sóval és borssal ízesítjük, majd félretesszük pihenni.
A bundához a lisztet, 1 tojást, a szódabikarbónát és a tejet alaposan összekeverjük, amíg sűrű masszát kapunk. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A csirkemellet beleforgatjuk a masszába, és hagyjuk állni, amíg a köretet elkészítjük.
Egy serpenyőben kevés zsiradékot hevítünk, majd megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott sárgarépát, majd a zöldborsót. Rövid pirítás után hozzákeverjük a rizst, és kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük. Sóval és borssal ízesítjük, majd lassú tűzön főzzük, amíg a rizs az összes folyadékot magába szívja és megpuhul.
Közben a maradék tojásból rántottát készítünk, amelyet az elkészült rizshez keverünk.
A csirkemellet bő, forró olajban aranybarnára sütjük. A kisült csirkemelleket a frissen elkészült zöldséges rizzsel tálaljuk.