Elkészítése
A pulykamelleket a sütést megelőző este megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, 4-6 szeletre vágjuk és bepácoljuk az alábbiak szerint: sózzuk, borsozzuk, majd az újhagyma zöldjével és a provencei fűszerkeverékkel elkevert olajba tesszük. Letakarva, hűtőszekrényben másnapig érleljük.
Sütés előtt a pulykamell szeleteket először lisztben megforgatjuk, ezután kb 180 fokra felhevített olajba tesszük és 6-8 perc alatt szép aranybarnára sütjük (ügyeljünk arra, hogy gyorsan bezáruljanak a hús pórusai, így kevésbé szárad ki és megőrzi ízeit, ezért a szeletek sütésénél először az egyik oldalt sütjük, amíg az a hőtől kifehéredik, majd a másik oldalával is ugyanezt tesszük. A védőréteg kialakulását lassítja, ha a hús felülete vizes, ezért a korábbi besózás vagy a pácolás nyomait a sütés előtt letöröljük).
A fölösleges olajat lecsöpögtetjük vagy papírtörlővel leitatjuk a szeletekről (így is lehet sütni, de tegyünk fedőt a serpenyőre, mert serceg az olaj).
A túrót, vajat, lisztet, hagymát, tojásokat és a sót összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán, hüvelyknyi vastag és hosszú rudacskákatkákat formálunk belőle.
1 tojást enyhén felverünk és a rudacskákatkákat a felvert tojásba mártjuk, zsemlemorzsában megforgatjuk és forró olajban pirosra sütjük.
A mártáshoz a fagyasztott gyümölcsöket 1 ek vízzel feltesszük főni, majd miután kiolvadt, hozzáadjuk a cukrot, a levárt és összefőzzük.
Ha nincs otthon provencei fűszerkeverék, akkor 1-1 rész (kiskanál) rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, zsálya keveréket készítünk. Aki szereti, oreganót is tehet bele.
Sütésnél és a grillezés során használt szőlőmagolaj a legkevésbé befolyásolja a vele készített élelmiszerek ízét, utóízét. A benne sütött ételnek kívánatos, enyhe vajszerű ízt kölcsönöz. Használata sütés során gazdaságos, mert más olajokhoz képest fél vagy akár egyharmad mennyiség használatával elérhető ugyanaz az eredmény.








