Elkészítése
A gyros előkészítése
A csirkemellfilét vékony csíkokra vágjuk.
Az olajat összekeverjük a gyros fűszerkeverékkel, a sóval és a rozmaringgal.
A húst alaposan összeforgatjuk a páccal, majd legalább 1 órára hűtőszekrénybe tesszük.
A tzatziki elkészítése
Az uborkát lereszeljük, megszórjuk a sóval, majd körülbelül 10 percig állni hagyjuk.
Közben a joghurtot összekeverjük az apróra vágott kaporral és az áttört fokhagymával.
Az uborkából alaposan kinyomkodjuk a felesleges folyadékot, majd a joghurtos alaphoz keverjük.
Megkóstoljuk, és ha szükséges, utánaízesítjük.
A pita tésztájának elkészítése
A langyos vizet összekeverjük a mézzel és az instant élesztővel. Felfuttatni nem szükséges.
Hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd sima, rugalmas tésztát gyúrunk.
A tésztát 10-12 egyforma darabra osztjuk, és gombócokat formázunk belőle.
A piták formázása
A gombócokat körülbelül fél centiméter vastag, kerek lapokká nyújtjuk.
Lisztezett felületre helyezzük őket, majd konyharuhával letakarva 30 percig pihentetjük.
A lisztezés fontos, mert segít abban, hogy a piták sütés közben szépen felpúposodjanak.
A piták sütése
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
Egy tiszta tepsit az alsó sütőrácsra helyezünk, majd a pitákat hármasával vagy négyesével ráfektetjük.
Néhány perc alatt felpuffadnak és zsebesek lesznek. Miután teljesen felfúvódtak, még körülbelül 2 percig sütjük őket.
Ügyeljünk arra, hogy ne száradjanak ki.
A gyros sütése
A bepácolt csirkemellet forró serpenyőben, több részletben megsütjük.
Időnként átkeverjük, amíg minden oldala szép színt kap és teljesen átsül.
Tálalás
A frissen sült pitákat félbevágjuk vagy megtöltjük a gyrosszal.
Mellé bőségesen kínálunk a tzatzikiből, és ízlés szerint friss zöldségekkel is tálalhatjuk.
Tipp
A gyros még finomabb lesz, ha a húst nem csak egy órára, hanem akár egy egész éjszakára bepácoljuk. A pitát sütés után érdemes tiszta konyharuhával letakarni, így puha marad. Paradicsommal, lilahagymával és salátával megtöltve igazi görög hangulatú vacsorát készíthetünk belőle

