Elkészítése
darált pulykahúst összekeverjük a préselt fokhagymával, sóval, borssal és a szódabikarbónával. A masszából kis golyókat formázunk, majd kevés zsiradékon, közepes hőmérsékleten ropogósra sütjük. A megsült húsgolyókat félretesszük.
Közben a lila hagymát apróra vágjuk, a gombát felszeleteljük, a szalonnát pedig csíkokra vágjuk. Egy serpenyőben a szalonnát zsírjára pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és a gombát. Az egészet sóval és borssal ízesítjük, és néhány percig pároljuk, amíg a gomba megpuhul.
Ezt követően hozzákeverjük a mustárt, majd a tejfölt, és 1-2 percig alacsony lángon főzzük, hogy a mártás összeálljon. A végén beleforgatjuk a megsütött húsgolyókat, és együtt átmelegítjük az egészet.
Frissen főtt tésztával tálaljuk. Ízlés szerint reszelt parmezánt szórhatunk a tetejére.
