Elkészítése
A csirke előkészítése
A csirkecombokat szétszedjük, szükség esetén kicsontozzuk. Ha nem szeretnénk a bőrét, eltávolítjuk.
A joghurtot összekeverjük az áttört fokhagymával, sóval és delikáttal.
A csirkehúst beleforgatjuk a páclébe, úgy hogy mindenhol bevonja. Lefedve hűtőbe tesszük. Legalább néhány órát pihentetjük, de akár 1-2 napig is pácolhatjuk.
Sütési lehetőségek
Sütőben: A bepácolt húsokat tepsibe tesszük, lefedjük fóliával, és 180 fokon körülbelül 30 percig sütjük. Ezután a fóliát levesszük, és addig sütjük, amíg színt kap.
Serpenyőben: Kevés olajat melegítünk, a húst közepes lángon mindkét oldalán pirosra sütjük.
Grillen: A pácolt húst lecsepegtetve grillen is megsüthetjük.
A saláta elkészítése
A salátát és a vörös káposztát vékonyra vágjuk. A kukoricát lecsepegtetjük.
A joghurtot összekeverjük sóval és aprított kaporral.
Hozzáadjuk a zöldségeket, és alaposan összeforgatjuk. Hűtőben tartjuk tálalásig.
Tálalás
A megsült csirkét a friss joghurtos salátával kínáljuk.
Tipp
Nagymamámtól kaptam régen egy vasalót, melyre mondta nagy hasznát fogom majd venni a konyhában, és igaza volt, ezzel lehet a legfinomabbra sütni a csirkecombokat.

