Elkészítése
Először a csirkemellet kettévágom, hogy egy nagyobb szeletet kapjak belőle. Sózom, borsozom, majd panírozom: először lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom. Kevés olajon aranybarnára sütöm mindkét oldalát, majd hagyom pihenni.
Közben egy serpenyőben olívaolajat hevítek, és az apróra vágott mogyoróhagymát megfonnyasztom rajta. Hozzáadom a félbevágott cseresznyeparadicsomokat, és fűszerezem sóval, borssal, valamint egy kis olasz fűszerkeverékkel. Két bazsalikomlevelet apróra vágok, és a paradicsomhoz adom. Addig párolom, amíg a paradicsom megpuhul.
A kisütött csirkemelleket egy tepsibe helyezem, rákanalazom a megpuhult paradicsomos keveréket, majd mozzarella szeleteket teszek rájuk. A legvégén egy kis reszelt parmezánnal megszórom, és egy kevés olívaolajat is csorgatok rá, hogy ne száradjon ki a sütés során.
Előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a sajt szépen rá nem olvad a csirkemellekre. Tálaláshoz petrezselymes burgonyát vagy burgonyapürét ajánlok. Jó étvágyat kívánok!
Sztori:
Egy Michelin-csillagos séftől láttam, akinek nagy rajongója vagyok. Ez eddig az első olyan étel, amit még én is meg tudtam csinálni, nagyon egyszerű, és a paradicsom nagyon feldobja az amúgy kicsit unalmas csirkemellet. 🙂

