Előkészítés:
A húst megmossuk, felszeleteljük (nálunk 6 szelet lett), majd klopfolóval enyhén kiklopfoljuk. Meghintjük borssal, megsózzuk, és félretesszük.
A lilahagymát felaprítjuk, a bazsalikomleveleket finomra vágjuk.
Paradicsommártás:
Egy edényben 1 evőkanál olajat felmelegítünk, hozzáadjuk a lilahagymát, enyhén megsózzuk és üvegesre dinszteljük. Belekeverünk az 1 teáskanál rozslisztet, majd felöntjük a darabolt paradicsomkonzervvel. Ízesítjük az aprított bazsalikommal, a szárított petrezselyemmel és a cukorral. Közepes lángon kiforraljuk. Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel hígítjuk, majd félretesszük.
Hús:
Egy tálban összekeverünk az 1 evőkanál rozslisztet a pirospaprikával. A csirkeszeleteket beleforgatjuk ebbe a keverékbe.
Egy nagyobb serpenyőben felmelegítjük a maradék olajat és a vajat. A húsokat oldalanként 3-4 percig sütjük, amíg szép színt kapnak.
Összeállítás, sütés:
Az elősütött csirkeszeleteket egy tepsibe rendezzük. Mindegyik tetejére paradicsommártást halmozunk, majd rátesszük a mini mozzarellát és megszórjuk a reszelt sajttal.
A tepsit 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és addig sütjük, amíg a sajt ráolvad és enyhén megpirul.
Tipp:
Ha intenzívebb ízt szeretnénk, a mártásba egy kevés szárított oregánó is jól illik. A mini mozzarella helyett szeletelt mozzarella is használható. A hús alá kevés mártást is kanalazhatunk, így még szaftosabb marad sütés közben.