A narancsok sárga héját vékonyan lehámozzuk és vékony csíkokra vágjuk. Kevés vízben felforraljuk, majd egy perc forrás után leszűrjük. Ezt a folyamatot még egyszer megismételjük, hogy a kesernyés íz eltávozzon. Harmadszorra is feltesszük főni, de ekkor már adunk hozzá 2 evőkanál cukrot, és csak annyi vizet, hogy éppen ellepje. Lefedve pároljuk 15 percig, amíg a cukor sziruposodik.
Hús elkészítése
A csirkecombokat megtisztítjuk, bőrüket kissé bevagdossuk, majd sózzuk és borsozzuk. Kevés vajat hevítünk egy lábasban, és a combokat bőrével lefelé tesszük bele, mindkét oldalát megpirítjuk.
Párolás
A combokhoz facsarjuk a narancsok levét, hozzáadjuk az elkészített narancshéjat, majd az egészet készre pároljuk.
Tálalás
Krumplipürével tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!