A csirkecombokat alaposan megtisztítjuk, majd olvasztott vajjal leöntjük, és egy éjszakán át állni hagyjuk.
Másnap a combokat egy tepsibe helyezzük, megszórjuk magyaros fűszerkeverékkel (egy keveset félreteszünk a tejszínes öntethez is). Ha kevés lenne a vaj, önthetünk alá kevés olajat és egy kis vizet is. A combokat 175 fokos sütőben sütni kezdjük.
Amikor a hús kissé megpárolódott, hozzáadjuk a gerezdekre vágott szilvát és fügét, valamint a csíkokra vágott hagymát. Időnként megforgatjuk a combokat és a tepsi levével locsoljuk.
Ha a hús szép pirosra sült, a főzőtejszínt simára keverjük egy felvert tojással és a maradék magyaros fűszerrel, majd a tepsi tartalmára öntjük. Visszatesszük a sütőbe, és további kb. 10 percig sütjük.
Burgonyapürével, hagymás vagy pirított burgonyával, esetleg rizzsel tálaljuk.
Tipp
Ha szeretnénk még intenzívebb ízt elérni, a gyümölcsöket kevés vörösborral is meglocsolhatjuk sütés előtt. Aki szereti, a tejszínes öntetbe tehet egy csipet szerecsendiót is, ami még jobban kiemeli az őszi ízeket.