Elkészítése
A csirkéket 8 darabba vágjuk, és ha nem szeretjük a bőrét, akkor eltávolítjuk. Megsózzuk a darabokat, és egy órán át állni hagyjuk. Ezután a húsdarabokat papírtörlővel szárazra töröljük, majd a szokott módon először lisztbe, majd felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró olajban sütjük, az első oldalát fedő alatt, a másikat fedő nélkül, míg mindkét oldala szép pirosra nem sül.
Rafináltabb változatként a zsemlemorzsát keverhetjük fele-fele arányban reszelt sajttal, vagy durvára vágott mandulával, esetleg dióval, ami különleges ízt ad, de vigyázzunk, hogy sütés közben a bundája ne égjen meg. A szárazabb mellhúsra hajszálvékony füstölt szalonnaszeletet vagy sajtot is fektethetünk, majd hagyományos módon panírozzuk. Ebben az esetben először a feltéttel ellátott oldalát helyezzük az olajba. A zsemlemorzsát darált sonkával is összekeverhetjük, így még különlegesebb ízt érhetünk el.
