Elkészítése
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk. Nem baj, ha vannak leeső részek, azzal fogjuk a hézagokat kitölteni.
A húsok mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk, majd kevés olajon mindkét oldalára kérget sütünk.
A tejszínben elkeverjük a tojást és a lisztet, majd ízlés szerint adunk hozzá sót, borsot és szerecsendiót.
A tepsi aljára (20*28 cm kb) bacont terítünk, majd megöntözzük a tejszínes keverék 1/3-ával, majd kitesszük egy sor hússal úgy, hogy a hézagokat a kissebb darabokkal kitöltjük. Rátesszük a sonkát, majd megszórjuk a sajt felét. Újabb tejszínes locsolás (ne öntsük rá az egészet), majd kitesszük a maradék hússal és a hús tetejére újabb sor bacont terítünk, majd rálocsoljuk a tejszínes keveréket és rászórjuk a maradék sajtot.
Alul-felül sütéssel, 190 fokon, alufóliával lefedve kb 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve újabb 10 percig vagy amíg a sajt rá nem pirul.
Kihűlve szeleteljük.

