Előkészítés:
A zsenge cukkinit kisebb kockákra vágjuk.
Az újhagymát vékony csíkokra szeleteljük.
A petrezselyemzöldet finomra vágjuk.
Cukkinia alap:
Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat és a vajat. Hozzáadjuk az újhagymát és pár percig pároljuk, majd beletesszük a felkockázott cukkinit és megszórjuk a petrezselyemzölddel, ételízesítővel. Sózzuk, borsozzuk, majd alaposan összekeverjük.
Puhára párolunk mindent.
Ha szükséges, kevés vizet adunk alá, hogy ne kapjon le.
Amikor a cukkini megpuhult, hozzáadjuk a tejfölt és az egészet botmixerrel simára turmixoljuk.
Összeállítás:
A pizzatésztát óvatosan kicsomagoljuk. A sütőpapírral együtt egy tepsire helyezzük és a cukkini krémet egyenletesen rákenjük a tésztára. Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön rá túl vastag réteg.
A krém tetejére apróra vágott, zsenge cukkinit szórunk.
Sütés:
A pizzát a220 fokos, előmelegített sütőbe toljuk és körülbelül 20 percig sütjük.
Ekkor kivesszük a sütőből és a mozzarellát darabokra tépve a tetejére szórjuk. Visszatesszük még pár percre, amíg a sajt ráolvad.
Sütés után pár percig pihentetjük, végül szeletekre vágva kínáljuk.
Tipp:
A cukkini krém fűszerezését érdemes kóstolás után beállítani, mert a cukkini íze enyhe. Ha szeretnéd, egy kevés fokhagyma is kerülhet az alapba.