A krumplikat meghámozzuk, felkockázzuk, majd bő, sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt akkor leszűrjük és hozzáadunk 5 dkg vajat, majd azzal addig keverjük, míg teljesen el nem olvad, majd krumplinyomóval az egészet jól áttörjük. Langyosra hűtjük.
Rámérjük a lisztet a krumplira és kézzel egynemű tésztává gyúrjuk. Nagyon enyhén lisztezett munkalapra borítjuk és kissé ellapítjuk.
Szélesebb csíkokra vágjuk, majd ezekből a csíkokból nagyjából ujjnyi átmérőjű hengereket sodrunk. A hengereket további, körülbelül 5 cm hosszú darabokra vágjuk.
Minden darabot kicsit átgörgetünk és formázunk, hogy a végeik elvékonyodjanak.
Egy közepes méretű lábasban vizet forralunk, amibe kevés sót szórunk. Amíg a víz felforr, addig elkészítjük a morzsát.
Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a maradék vajat és állandó kevergetés mellett aranybarnára pirítjuk rajta a zsemlemorzsát. Legyünk óvatosak, ha már levesszük a tűzről, még mindig pirulni fog, így figyeljünk rá nehogy megégjen, kevergessük még kicsit! A morzsára rászórjuk a porcukrot, a darált diót és a fahéjat, majd gondosan elkeverjük.
Amikor a víz már lobog, akkor beletesszük a nudlik felét és 1-2 perc múlva óvatosan megkeverjük. Nagyon rövid idő alatt feljönnek a víz felszínére. Ezután főzzük még további 2 percig, majd szűrőkanállal az ízesített morzsára szedjük, amin jól átforgatjuk.
Ugyanígy járunk el a nudlik másik felével is.
Ha szeretnétek, szórhattok rá még porcukrot, merészebbek, cukorfüggők lekvárral is fogyaszthatják.