Elkészítése
A kelkáposztát vágjuk fel kisebb kockákra. Az újhagymát vágjuk fel vékonyra. A szeletelt bacont vágjuk félbe, majd csíkozzuk fel.
Egy serpenyőben az olajon kevergetve kezdjük el sütni a bacont. Amikor már szép piros, szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.
A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a felvágott újhagymát, majd pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a kockázott kelkáposztát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a köménymaggal és addig pároljuk, míg félpuha nem lesz.
Ezután öntsük fel a főzőtejszínnel és addig főzzük tovább, amíg a káposzta teljesen megpuhul, szinte krémes állagú lesz.
A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük le, alaposan csepegtessük le és adjuk hozzá a káposztához. Ezután keverjük, forgassuk össze (ha szükséges közben ízesítsünk utána).
Buggyantott tojás készítése: egy edénybe forraljunk fel kb 1 liter vizet, majd öntsünk bele két teáskanál 10 %-os ecetet.
A tojásokat egyesével óvatosan üssük bele egy kisebb tálkába, majd szintén nagyon óvatosan, alacsonyról (a tál szinte érjen bele a vízbe) öntsük bele a forrásban lévő, örvénylő vízbe (mielőtt beleöntenénk a tojást, keverjünk kanállal örvényt a vízbe, majd annak a közepébe öntsük bele. Így szép, formás buggyantott tojást kapunk).
Ezután mérsékeljük a hőfokot és a gyöngyöző vízbe főzzük 3-4 percig, hogy a fehérje megfőjön, de a sárgája még folyós maradjon.
Amikor a tojás megfőtt, szűrőkanál segítségével emeljük ki a vízből és hagyjuk lecsepegni (én négy tojást főztem meg és mindegyikkel így jártam el, külön-külön).










