Szitáljuk egy tálba a lisztet, adjuk hozzá a cukrot az élesztőt (igen, ha frisset használunk azt is morzsoljuk bele, nem kell felfuttatni) és keverjük össze.
Melegítsük a tejet langyosra, szórjuk bele a sót és öntsük a liszthez a vízzel együtt. Jól dolgozzuk ki, gyors mozdulatokkal a tenyerünkkel alányúlva, kicsit megemelve, míg össze nem áll. Emeljük fel egy kicsit a tésztát (elég ragacsos lesz), majd a másik kezünkkel olajozzuk ki egy kicsit a tálat.
Ha van, használhatunk konyhai robotgépet és azzal készíthetjük el a tésztát. Takarjuk le és kelesszük duplájára.
Miután megkelt borítsuk ki egy enyhén olajozott felületre és osszuk el 6 egyenlő részre. Ha kisebbeket szeretnénk, akkor oszthatjuk 8 részre is. Formázzunk kerek labdákat minden egyes tésztadarabból és letakarva kelesszük még 15 percig.
Egy öntöttvas edényben vagy nagyobb lábasban hevítsünk olajat 180 °C-ra.
Amint az olaj felforrósodott vegyünk fel egy tésztalabdát és a szélét megragadva körbe-körbe forgatva formázzunk lángosokat belőle. A közepe vékonyabb legyen mint a széle. Ha ez nehézkesen megy, akkor olajozott nyújtódeszkán is kinyújthatjuk.
Óvatosan helyezzük bele a forró olajba és süssük mindkét olalát 1,5-2 percig. Amint megsült csepegtessük le egy rácson vagy tepsin, amire papírtörlőt helyeztünk.
Pucoljuk meg a fokhagymát és vágjuk nagyon apróra. Keverjük össze a szobahőmérsékletű vajjal. A tejfölt keverjük ki egy pici sóval.
A még meleg lángost sózzuk és kenjük meg a fokhagymás vajjal, majd bőséges tejföllel és végül szórjuk meg reszelt sajttal.