Elkészítése
A hagymákat megtisztítjuk és felaprítjuk.
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, rátesszük a darált húst és fehéredésig sütjük. Közben ízlés szerint sózzuk és borssal meghintjük. 1 dl vízzel felöntjük és puhára főzzük.
Ha megpuhult a hús, akkor felöntjük a bolognai szósszal és összeforraljuk.
A besamelhez vajon a lisztet megpirítjuk, majd a tejjel felöntjük. Közben folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós a mártás. Közben sóval és borssal fűszerezzük. Ízlés szerint szerecsendió is adható hozzá, majd az egészet sűrűre főzzük.
Egy kisebb tepsit olajjal kikenünk. Az aljára a szószból teszünk, befedjük 3 lappal, szósz következik, majd reszelt sajt. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg el nem fogytak az alapanyagok. Az utolsó réteg besamelt vastagon megszórjuk sajttal.
190 fokra melegített sütőben kb 35 perc alatt megsütjük.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

