Elkészítése
Egy kevés langyos vízben elkeverjük a cukrot, majd hozzáadjuk az élesztőt és felfuttatjuk.
Az átszitált liszthez hozzáadjuk a sót, az élesztős vizet és a maradék langyos vizet. A tésztát legalább 10 percig alaposan összegyúrjuk, amíg sima és ruganyos lesz, majd letakarjuk egy nedves konyharuhával. Langyos helyen 2 órán keresztül kelesztjük.
A megkelt tésztát 25 dkg-os cipókra osztjuk. A cipókat folpackkal lefedjük, néhány lyukat szúrunk rá fogpiszkálóval, és további 3 órán keresztül pihentetjük.
A pihentetett tésztát a kezünkkel kinyújtjuk, ügyelve arra, hogy a közepe vékony, a széle pedig kissé vastagabb legyen. Az áttört paradicsomot összekeverjük a bazsalikommal, és ízlés szerint sóval is ízesíthetjük. A paradicsomos szószt a tésztára öntjük, majd ráhelyezzük a felszeletelt mozzarellát. A pizzát meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
Előmelegített sütőben 250 °C-on körülbelül 15 perc alatt megsütjük, amíg a széle ropogós, a teteje pedig aranybarnára sül.

