Elkészítése
Tészta
Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet a sóval összeszitáljuk, majd a megkelt élesztővel, az olívaolajjal és a vízzel rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen kb. 1 órán át kelesztjük, amíg duplájára nő.
A megkelt tésztát 6 részre osztjuk, gombócokat formálunk belőle. Ovális alakúra nyújtjuk, a két végét összecsípjük, a széleket pedig kissé felcsavarjuk, hogy csónakformát kapjunk.
Töltelék
A finomra vágott vöröshagymát kevés olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a koriandert, a római köményt, és néhány percig pirítjuk. Ezután beletesszük a darált húst, és fehéredésig sütjük.
A konzerv paradicsomot apróra daraboljuk, a húsra öntjük, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot is. Sóval, borssal, chilivel és egy kevés fahéjjal ízesítjük, majd sűrűre főzzük. A végén hozzákeverjük a felkarikázott újhagymát.
Összeállítás és sütés
A tésztacsónakokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, megtöltjük a fűszeres húsos ragúval, megszórjuk reszelt sajttal. Ízlés szerint tehetünk rá paprikát vagy paradicsomkarikát is. A széleket lekenhetjük tojással, és megszórhatjuk magokkal.
Előmelegített, 200 °C-os sütőben kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük.
Tipp
A pitét gazdagíthatjuk más töltelékkel is, például spenótos-fetás vagy sajtos-krémes változatban. A frissen sült pide mellé kínálhatunk fokhagymás joghurtot is, amely remekül kiegészíti az ízeket.

