A 6 tojásból piskótát sütünk. Amikor a piskóta elkészült, még melegen feltekerjük, majd hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, kitekercseljük, és ízlés szerinti lekvárral megkenjük, majd ujjnyi vastagra szeleteljük.
Egy nagyobb edényt kibélelünk folpackkal, majd az edény alját és oldalát kirakjuk a piskótaszeletekkel. Ezt követően beleöntjük a krémet, és a tetejét befedjük a maradék piskótaszeletekkel. A folpackot ráhajtjuk a tetejére, és a hűtőszekrénybe tesszük, ahol egy napig hagyjuk állni. Másnap egy tányérra kiborítjuk, és máris szeletelhető, fogyasztható.
Krém elkészítése:
Egy nagyobb edényben összemelegítjük a joghurtot a zselatinnal, ügyelve arra, hogy ne forraljuk fel. Ízlés szerint cukrot adunk hozzá. Amikor a krém langyosra hűlt, hozzáadjuk a felvert habtejszínt. Ha szeretnénk, barackot vagy más gyümölcsöt is keverhetünk a krémbe.