Két egész tojást a keverőtál üstjébe ütünk, hozzáadunk 2 evőkanál cukrot, és kb. 10 perc alatt kemény habbá verjük. Ezután óvatosan beleforgatunk 2 evőkanál lisztet. A sütőformát kivajazzuk, kilisztezzük, majd belesimítjuk a masszát. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
A maradék két tojást is felverjük a cukorral, majd hozzáforgatjuk a kakaóport és a lisztet. Ezt a masszát ugyanakkora formában sütjük meg, mint a világos lapot.
Amint a piskóták kihűltek, mindkettőt két-két lapba vágjuk.
A vaníliás krémhez a pudingport tejben felfőzzük. A cukrot felolvasztjuk, kissé karamellizáljuk, majd beleforgatjuk a mandulát. Egy kivajazott felületre öntjük, és amikor kihűlt, ledaráljuk, majd a pudingba keverjük.
A csokis krémhez a pudingot tejben megfőzzük, majd kihűlés után kihabosítjuk margarinnal és cukorral.
A tortát az alábbi sorrendben állítjuk össze:
Alulra kerül egy csokis lap, erre kenjük a mandulás krémet. Ráhelyezünk egy világos lapot, amire a csokis krém kerül. Erre jön egy újabb csokis lap, amire a felvert tejszín felét kenjük. Ezt kirakjuk meggyel, majd a tejszín másik felét is rákenjük, végül a világos piskótalappal zárjuk le.
A tortát ezután 1:1 arányú cukros-margarinos krémmel kenjük le minden oldalán. Ez azért fontos, hogy a marcipánbevonat jól tapadjon.
A marcipánt vékonyra és kör alakúra nyújtjuk, a torta átmérőjénél valamivel nagyobbra. A jól lehűtött tortára helyezzük – a legegyszerűbb nyújtófa segítségével –, majd óvatosan rásimítjuk a tetejére és az oldalára is.
A díszítést vízzel vagy cukrászüzletekben kapható ehető ragasztóval rögzítjük.