Elkészítése
Kekszes alap:
A vajas kekszet alaposan összetörjük, majd összedolgozzuk az olvasztott vajjal.
Egy 22 cm átmérőjű tortaformát kibélelünk folpackkal, majd a kekszes masszát egyenletesen belenyomkodjuk az aljába.
A formát hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet.
Krém:
A habtejszínt kemény habbá verjük.
A mascarponét összekeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral vagy a vanília őrleménnyel és ízlés szerint citromlével.
Hozzáadjuk a túrót, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tejszínhabot.
A zselatinport feloldjuk a forró vízben, majd a krémhez öntjük és alaposan elkeverjük.
Az epret kisebb darabokra vágjuk. Néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit a krémhez keverjük.
Összeállítás:
A krémet ráöntjük a lehűtött kekszes alapra és egyenletesen elsimítjuk. A tetejét a félretett eprekkel és mandulapehellyel díszítjük.
Hűtés:
A sajttortát több órára, de akár egy egész éjszakára hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen.
Tipp:
A vajas kekszmorzsát egy egyenes aljú pohár vagy egy kanál hátulja segítségével erősen és egyenletesen nyomkodjuk a forma aljára, hogy szeleteléskor ne essen szét a torta alapja. A citromlé mellett reszelhetünk egy kezeletlen citrom vagy lime héjából is a krémbe, ami fantasztikusan felerősíti az eper friss, nyári aromáját.

