Elkészítése
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, és alaposan elkeverjük. Végül beleforgatjuk a darált mandulát. A masszát kerek tortaformában három egyforma lapra osztva megsütjük. Hagyjuk a lapokat teljesen kihűlni.
Krém:
A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a keményítőt, és folyamatos keverés mellett felöntjük a tejjel. Lassú tűzön addig főzzük, amíg sűrű krémet nem kapunk.
A tűzről levéve még forrón hozzákeverjük a vajat és az apróra tördelt fehér csokoládét, majd addig keverjük, amíg teljesen sima nem lesz. A krémet hagyjuk kihűlni, majd habverővel habosítjuk.
Az első tortalapra egy adag krémet kenünk, és erdei gyümölcsökkel megszórjuk. Ráhelyezzük a második lapot, amelyet szintén megkenünk a krémmel, és gyümölcsökkel díszítünk. Végül ráhelyezzük a harmadik lapot, és a maradék krémmel kívülről is bevonjuk a tortát.
A tortát tetszés szerint eperrel vagy más gyümölcsökkel díszítjük. Fogyasztás előtt hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
