Elkészítése
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. Ez a művelet elektromos habverővel, maximális fokozaton körülbelül 3-4 percig tart. Ezt követően az olvasztott, de nem meleg margarint lassan belecsurgatjuk a tojásos keverékbe, és további 1-2 percig keverjük.
A lisztet összeforgatjuk a sütőporral és a kakaóval. Ennek a keveréknek az egyharmadát rászórjuk a tojásos masszára, de ekkor még nem keverjük el. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd ennek egyharmadát óvatosan hozzáadjuk a tésztához, és elkeverjük. Ezt követően a maradék kakaós lisztet és a tojáshabot két részletben keverjük a masszához, mindezt óvatosan, hogy a hab ne törjön össze.
A kész tésztát egy 26 cm-es kapcsos formába simítjuk, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 perc alatt megsütjük. Ha a tészta megsült, hagyjuk teljesen kihűlni.
A krém elkészítéséhez a pudingport a tejben, 10 dkg porcukor hozzáadásával, sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A puha margarint először önmagában, majd a maradék porcukorral habosra keverjük. A felengedett gesztenyemasszát átpasszírozzuk, és a cukros margarinnal együtt a kihűlt vaníliakrémhez keverjük, végül rummal ízesítjük.
A krém kétharmadát egyenletesen eloszlatjuk a kihűlt tésztán. A tejszínt kemény habbá verjük, és a vége felé először a habfixálót, majd apránként a cukrot is hozzáadjuk. Az így felvert tejszínt a gesztenyekrém tetejére simítjuk.
A maradék krémet a piskótatekercs megtöltéséhez használjuk. A tekercset felszeleteljük, és a torta oldalára illesztjük.
A tortát hűtőbe tesszük, hogy a krémek összeérjenek. Tálalás előtt szeletekre vágjuk.


