Elkészítése
Tészta elkészítése:
A tojásfehérjékből verjünk kemény habot. A tojássárgáját a cukorral keverjük habosra fehéredésig, majd óvatosan adjuk hozzá a fehérjéből vert habot. Végül forgassuk bele a kakaóporral elkevert és átszitált lisztet. A masszát előmelegített sütőben, 180°C-on kb. 20-25 perc alatt süssük meg. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk három egyenlő részre.
Krém elkészítése:
A pudingport keverjük simára a meggylével, és állandó keverés mellett, kis lángon sűrítsük be, amíg zselés állaga nem lesz. Ezután keverjük hozzá a meggyszemeket, majd hagyjuk kihűlni. A kihűlt tortalapokat kenjük meg a meggykrémmel, kezdve az alsó lappal.
A behűtött tejszínből verjünk kemény habot a cukorral, és kenjük meg vele a meggykrémmel bevont tortalapokat. Helyezzük rá a középső tortalapot, majd ismét kenjük meg meggykrémmel és tejszínnel. Végül tegyük rá a harmadik tortalapot, és a torta tetejét, valamint oldalát vonjuk be a maradék tejszínnel.
Díszítés:
A torta tetejét rakjuk tele meggyel. Készítsünk zselét a tortazseléből és a meggyléből, majd öntsük a torta tetejére. Az oldalát csokireszelékkel díszítsük, és hűtőben pihentessük, amíg a zselé teljesen megdermed.
