Elkészítése
A piskóta elkészítéséhez a 4 tojássárgáját habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Ezután belekeverjük a lisztet és a sütőport, majd jól elkeverjük, hogy a tészta egyenletesen emelkedjen meg a sütés során.
Egy másik tálban a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatos mozdulatokkal hozzáforgatjuk a tojássárgájás keverékhez. A masszát kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük, majd forró sütőbe tesszük. 5-6 perc elteltével mérsékeljük a hőmérsékletet, és világosra sütjük. Amikor a piskóta illata érződik, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Ha kész, hagyjuk a tortaformában kihűlni.
A krém elkészítéséhez a túrót áttörjük, majd simára keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral. Néhány szem összezúzott málnát is hozzáadunk. A habtejszínt robotgéppel enyhén felverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a zselatin fixet, és kemény habbá verjük. Ezt óvatosan a túrós keverékbe forgatjuk.
Miután a piskóta teljesen kihűlt, a túrókrémet rákenjük, és a tortát hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen. Ezután megszórjuk a tetejét málnával, elkészítjük a zselét, ráöntjük, majd ismét hűtőbe tesszük, hogy a zselé is megdermedjen. Végül a tortát kivesszük a formából, és az oldalát mandulalapocskákkal díszítjük.
