Elkészítése
Piskóta:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy 24 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk.
A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákhoz hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a porcukrot, majd habosra keverjük.
A tojásfehérjékből a csipet sóval kemény habot verünk, majd óvatosan a tojássárgás masszához forgatjuk.
A lisztet összekeverjük a sütőporral és átszitáljuk. Több részletben a tojásos masszához keverjük, ügyelve arra, hogy a hab ne törjön össze.
A tésztát az előkészített tortaformába öntjük, majd 180 fokon, a sütő ajtajának nyitogatása nélkül kb 30-35 perc alatt megsütjük.
A megsült piskótát rácsra borítjuk és teljesen kihűtjük.
Krém:
A lisztet néhány evőkanál tejjel csomómentesre keverjük, majd a maradék tejet a porcukorral felforraljuk.
Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a reszelt narancshéjat, majd folyamatos keverés mellett beleöntjük a lisztes keveréket.
Visszatesszük a tűzre és sűrű krémet főzünk belőle.
A krémet teljesen kihűtjük, közben időnként átkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg.
Közben a puha vajat habosra keverjük.
Szirup:
A vizet és a cukrot összekeverjük, majd addig melegítjük, amíg a cukor feloldódik, ezután hozzáadjuk a gyümölcslikőrt és félretesszük.
Máz:
A vizet a cukorral felforraljuk és hozzáadjuk a kakaóport, folyamatos keverés mellett rövid ideig főzzük. Belekeverjük a vajat, majd kevergetve kihűtjük.
Összeállítás:
A kihűlt piskótát három lapra vágjuk.
A kihűlt krémhez hozzáadjuk a habosra kevert vajat és a vaníliás cukrot, majd alaposan összekeverjük.
A tortalapokat meglocsoljuk a likőrös sziruppal. Az alsó lapot megkenjük a krém egy részével, ráhelyezzük a következő lapot, majd ezt is megkenjük. Rátesszük a harmadik lapot, végül a torta tetejét bevonjuk a csokoládémázzal.
A tortát hűtőszekrénybe tesszük és hagyjuk kissé megdermedni, majd szeletelve tálaljuk.
Tipp:
Használhatunk a szirupbhoz narancslikőrt, triple sec-et, tojáslikőrt vagy akár egy kevés rumot is, a gyerekbarát verzióhoz pedig cseréljük le a likőrt frissen facsart narancslére. Rejthetünk a krémrétegek közé vékonyra szeletelt friss epret, mandarint vagy filézett narancsdarabkákat is az extra tavaszi frissességért.


