Elkészítése
Tészta:
A sütőt melegítsük elő 165 fokra.
A tojásokat válasszuk szét. A fehérjét 5 dkg cukorral nem túl kemény habbá verjük.
A vajat a maradék cukorral habosítsuk ki. A kihabosított vajat és a tojássárgáját néhány gyors mozdulattal keverjük össze, majd keverjük el az olvasztott csokoládéval (vigyázzunk, hogy a csokoládé ne legyen túl forró), ezután óvatosan keverjük hozzá a felvert fehérjét. Végül óvatosan forgassuk hozzá a kakaóporral elkevert lisztet is.
Az elkészített masszát öntsük egy 24 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortakarikába.
Kb 55-60 perc alatt süssük készre.
Ha kicsit felpúposodott a közepe, akkor azt egyenesre levágjuk és úgy tesszük rácsra, hogy az alja legyen felül, így szép sima lesz a torta teteje.
Ha teljesen kihűlt, akkor két lapra vágjuk.
Töltelék:
A lekvárt ízlés szerinti rummal vagy aromával összekeverjük és összemelegítjük, hogy jó folyós legyen.
A tortalapok vágott felét jól megkenjük lekvárral, majd a lekváros felükkel összefordítjuk és a maradék lekvárt rákenjük a torta tetejére.
1-2 órára hűtőbe tesszük, ezalatt a lekvár szépen megdermed.
Ganache:
A tejszínt és a csokit összemelegítjük. Langyosra hűtjük, majd ráöntjük a tortára. Szépen, egyenletesen elfog terülni. Ha megszárad a máz, akkor kicsit ragadni fog. Ha keményebb mázat szeretnénk, akkor több csokit tegyünk bele, de akkor nehezebb lesz vele burkolni.
Lehet a tetejére sima csokibevonatot is készíteni.
Jó étvágyat hozzá!

