Először elkészítjük a sima piskótát. A három tojást szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadunk 2 evőkanál vizet és az olajat. A fehérjéhez 1 evőkanál vizet és egy csipet sót adunk, majd kemény habbá verjük. A liszthez fél csomag sütőport keverünk. Óvatosan összeforgatjuk a fehérjehabot a sárgákkal, majd a sütőporos liszttel, és eldolgozzuk. A masszát egy 26 cm-es kivajazott, lisztezett tortaformába simítjuk, és 180 fokon tűpróbáig sütjük.
A barna piskótát hasonló módon készítjük, de a liszthez 2 evőkanál kakaóport is adunk. Miután mindkét piskóta kihűlt, kettévágjuk őket, így 2-2 lapot kapunk.
A krémhez a pudingporokat elkeverjük a tejben a cukorral, majd sűrűre főzzük folyamatos keverés mellett. A tejszínt porcukorral kemény habbá verjük, és hozzáadjuk az áfonyát.
Összeállítás:
A pudingot három lapra elosztjuk, majd felváltva visszatesszük a kapcsos tortaformába. Minden pudingos rétegre habot kenünk. A rétegezés sorrendje: sima piskóta, barna piskóta, sima piskóta, barna piskóta. A maradék tejszínnel bevonjuk a torta tetejét és oldalát. Ízlés szerint díszítjük.