Elkészítése
A lisztben elkeverjük az élesztőt, sót, szódabikarbónát és a porcukrot.
Hozzáadjuk a tojássárgákat, a vajat és annyi tejföllel összedolgozzuk, hogy jól nyújtható legyen.
A tésztát 5 cipóra osztjuk és egyenként 24 cm átmérőjű lapokká nyújtjuk.
A darált diót keverjük össze a cukorral és a citrom héjával.
A kapcsos tortaformánk aljába vágjunk sütőpapírból egy kört. Az első lapot az aljára tesszük és bőven megkenjük lekvárral, majd cukrozott dióval megszórjuk. A másik lapot rátesszük és addig folytatjuk a rétegezést, míg el nem fogy a tészta.
A felső lapot megszurkáljuk villával (teljesen az aljáig), hogy a gőz távozni tudjon.
Fél órát kelni hagyjuk, majd 180 fokra melegített sütőben 35 perc alatt megsütjük.
Ha közben nagyon pirulna, akkor takarjuk le alufóliával. Ha megsült, akkor hagyjuk a formában kihűlni.
Az egész dióbeleket forgassuk meg az enyhén felvert tojásfehérjében, ezután egy villa segítségével egyenként emeljük ki őket és forgassuk meg a kristálycukorban. Tegyük egy rácsra, hogy a felesleges tojásfehérje le tudjon csöpögni. Mikor kicsit szikkadtak szórjuk meg meg bőven kristálycukorral és hagyjuk megszáradni.
A díszítéshez 10 dkg cukrot karamellizáljunk, amikor felolvad akkor a 2 marék diót beleforgatjuk. Egy vajjal lekent tányérra borítjuk és amikor kihűlt, aprítógépben apróra zúzzuk.
A díszítéshez a tortát állítsuk fejre, mert sülés közben a felső lap összezsugorodik. A csokit olvasszuk fel vízgőz fölött, keverjünk el benne egy evőkanál olajat, majd csorgassuk a torta tetejére. Kenjük el az oldalán a lefolyó csokit. Még mielőtt megdermedne óvatosan nyomkodjuk az oldalára a karamelles diót, a tetejére a cukrozott diót és a halmozzuk a torta közepére a csokis áfonya szemeket.
Ha megdermedt a csoki, szeletelhetjük is.









