Elkészítése
A húst megmossuk tetszés szerinti méretűre daraboljuk. Egy tálba tesszük, annyi olajat öntünk rá hogy ellepje, teszünk rá kevés sót, borsot, köményt, alaposan összekeverjük, lefedjük és hűtőbe tesszük.
Amíg a hús pihen, addig a krumplit megpucoljuk, megmossuk és kockára vágjuk, majd bő olajban kisütjük.
A vöröshagymát felkockázzuk, a fokhagymát zúzzuk.
Úgy kezdjük, mint egy pörköltet. A vöröshagymát megdinszteljük, ha ez megvan a húsról kissé lenyomkodjuk a fűszeres olajat és a hagymára tesszük. Kifehéredés után, ha szükséges öntünk rá vizet és fedő alatt puhára pároljuk.
Ha a hús megpuhult, akkor mehet rá a sűrített paradicsom, ezzel összeforraljuk picit és mehet a fokhagyma is, ezután mehet rá a kisütött krumpli, jól összeforgatjuk és megkóstoljuk, ha szükséges még lehet ízesíteni.









