Elkészítése
Tészta:
A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral. Hozzáadjuk a kétféle lisztet, a sütőport és a kakaóport, majd jól kihabosítjuk. Óvatos mozdulatokkal a kemény habbá vert tojásfehérjét is hozzákeverjük.
A végén adjuk hozzá az apróra vágott mogyorót és diót (amiből a tetejére félreteszünk keveset).
Sütőpapírral bélelt tepsibe (25*36 cm) öntjük, elsimítjuk és 190 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt készre sütjük.
Krém:
Kockára tördeljük a csokoládét, majd 2 dl tejszínt jól felmelegítünk és a csokira öntjük. Olvadásig kevergetjük, majd a mogyorókrémet is belekeverjük és kevés időre hűtőbe tesszük. Kihűtjük teljesen.
A maradék tejszínt hozzáöntjük, majd az egészet kemény habbá verjük. Masszív krémet kell kapnunk.
Összeállítás:
A megsült tésztát lapjában kettévágjuk. Rákenjük a krém 3/4-ét. Az ostyával megszórjuk. Rátesszük a másik tésztát és a maradék krémmel átkenjük. Tetejét a félretett dió-mogyoródarabokkal megszórjuk.
Egész szem mogyoróval, a krémből nyomott díszekkel, ostyacsővel díszítjük. Éles, vizezett késsel felvágjuk szeletekre.









